A tolvaj naplója

Abban a francia literatúrában, ahol nemcsak a klasszicizmusnak, hanem a bűnök, fegyencsorsok ábrázolásának is nagy-nagy tradíciója van (például Villon költészete révén), Genet ezen könyve sem véletlenül tartozik a "nagy művek" közé. Sartre írt róla alapvető tanulmányt, az egzisztencializmus jegyében értelmezett próza mintájaként. Valódi önéletrajzi mű ez, a későbbi drámaíró híresség ugyanis ifjúsága éveit a tolvajok, selyemfiúk, pederaszták, utcalányok körében, illetőleg börtönökben, fegyenctelepeken, továbbá csavargóként élte végig. A barcelonai koldusnegyedektől sodródik végig a világháborús Európán - még Közép-Európában is megfordulva - francia, olasz, belga és más országbeli vagányok, sötét, de betyárszerűen karakteres bűnözők közegében. Sorsa jelképes, már-már mitikus színterévé válik a fegyensziget, Guyana, ahol az egyenlítői forróságban, de a rabok félelmetesen feszes, erőteljes közösségében kell elviselni a létezést. Mindezt a gondolatilag, szellemileg intenzíven elaborált élményt az érzelmek, szerelmi kapcsolatok drámáinak és boldogító benyomásainak analízise hatja át a férfiszerelem erőteljes színekkel festett formációiban. "A cinkossághoz, mely egyesít bennünket, hozzájárul még egy titkos egyezség, egy finom szálakból szőtt szövetség, melyet nehezen tudna bármi széttépni... ez pedig szerelmes éjszakáink emléke, vagy egy-egy rövid szerelmes beszélgetésé..." - így, ilyen futamokban idézi meg Genet a melankolikus Armand-t, az ironikus Stilitanót és a többi bűnöző fiút, szerelmeit.