Arturo szigete

Arturo, egy félárva kisfiú, öntudatlan, boldog közösségben él a világgal tündérszigetén, a nápolyi öbölben. Érti az állatok, az elemek nyelvét, hősi tettekre, világbíró vállalkozásokra készül. Rajong apjáért, ezért a szép, erős, titokzatos vikingért, imádattal csügg halott anyja emlékén. S kalandos álmainak, szertelen ábrándjainak idilljébe belép egy kis mostoha, aki félretaposott cipőben, rongyos ruhában jár, és nagyon is együgyű, babonás teremtés, mégis valami különös tudás, romlatlan varázshatalom sugárzik belőle. Ő indítja meg Arturóban az eszmélkedés keserűen gyönyörű folyamatát, ő ébreszt benne sajgó emberi érzéseket. Először féltékenységet, mert Arturo csak bálványozott apjának elrablóját látja benne. Azután valami kimondhatatlan vonzalmat, mert halott anyjának újratestesülését sejti benne. Végül fölfedezi benne a nőt. Ettől fogva Arturo sorsa a varázslatosan szép és megválthatatlanul tragikus első szerelem erőterében futja meg útját a gyermekkor fájdalmasan szép paradicsomából való kiűzetésig-menekülésig. Morante biztos írói eszközökkel megalkotott lélektani tanulmányának, a pontosan megrajzolt környezetben játszódó, drámaian meg-megsűrűsödő, de nyugalmasabb szakaszaiba is érdekes történetnek van valami alig érzékelhető mögöttes területe. A szereplők egyszeri sorsa valami ismerős általánosabbra utal, egy-egy pillanatban szinte jelképes értelemmel telik meg, ősi mondák, mesék áramkörébe kötődik. Az Arturo szigetét olvasva minduntalan mitikus igazságok sajdulnak belénk, úgy érezzük, ráismerünk valamire, amit gyerekkora óta ismer az emberiség. Érintőleges szál: Arturo apja egyik férfi barátja iránt is rajong, enyhe homoerotikus áthallásokkal.