| Háttér Society

Isten majd megbocsájt : az a mestersége

TitleIsten majd megbocsájt : az a mestersége
Publication TypeKönyv
Kiadás éve1996
KiadóAquincum Archive
VárosBudapest
Oldalak száma89
Nyelvmagyar
AuthorsVarnus, X
ISBN szám978-963-04-7158-9
Absztrakt

Aki hallotta már Varnus Xavert, a jelenleg Kanadában élő orgonaművészt játszani, tudja, hogy kitűnő, a mesterség minden "titkát" pontosan ismerő művész, aki képes úgy "elvarázsolni" a közönségét, hogy a hallgató szinte a világból "kiszakadva" lényegűlhet át a klasszikus zenével. Íróként ugyanezt teszi. Szinte megfejthetetlen, miféle erővel tudja vonzáskörében tartani az olvasót, bár talán éppen "polgárpukkasztó" véleménye és gyémántkeménységűvé kikiristályosodott nézetei izzásával ejt rabul. Olyan szabad és szuverén egyéniség, aki pontosan tudja feladatát a világban, és kendőzetlenül - álságos szerénykedés nélkül - bátran fel is vállalja azt. Filozófikus mélységekbe és magasságokba hatoló, önmaga és embertársai viselkedését "elemző analízisei" mögül élesen körvonalazódik a klasszikus műveltségen, Voltaire, Montaigne, Mozart, Anatole France művei felnevelkedett, iskolázott elme ösztönös idealizmusa és mélységes humanizmusa. A bevezető fejezet rövid életrajzi adatain túl, 1993-tól 1997-ig időrendbe szedve sorakoznak a szerző bölcselkedései. Mert mi másnak nevezhetnénk a műfajilag meghatározhatatlan kötet anyagát? Szépprózának csakúgy beillik, mint esszékötetnek, vagy filozófiai elmélkedések kisebb tárházának. Mindenről véleményt mond, ami itt és most a huszadik században, az ezredfordulón sorsunkat így vagy úgy befolyásolja, alakítja. Légyen szó feminizmusról, homoszexualitásról, politikáról és kulturpolitikáról, művészetekről, becsületről, vagy becstelenségről, emberi tartásról, tisztességről és hitvallásról - egy europer elme gondolatai szikráznak föl. Az egymásba fonódó, a következő írásnak újabb lendületet, "gondolatinspirációt" adó "szövegelések" helyenként bántó őszintesége és egy szabadgondolkodású elme csapongásait tükröző irálya, magával ragadó és lebilincselő. "Egy ezredvégi ifjonc, egy pesti Orlando olyan kérdésekről szól nyíltan és természetesen, ami itthon a prüdéria vagy a másság iránti ellenszenv miatt szokatlan." - olvashatók V. Bálint Éva sorai a "pokolian" jó könyv hátoldalán. A kötet minden haladó szellemű, megújulni kész, gondolkodó olvasó figyelmére érdemes.

Kulcsszavak
magyar irodalom
esszé
életrajz
napló
humor
1990-es évek
Kanada
Magyarország
Voltaire
Michel de Montaigne
Wolfgang Amadeus Mozart
Anatole France
orgona
zenész
kultúrpolitika
feminizmus
homoszexualitás
meleg férfi
LMBTQI
Gyűjtemény
Szépirodalom
LMBT vonatkozás
jelentős
Raktári jelzet
var/list
Archívumban elérhető
igen
Linkek
Kulcsszavak: 
magyar irodalom
esszé
életrajz
napló
humor
1990-es évek
Kanada
Magyarország
Voltaire
Michel de Montaigne
Wolfgang Amadeus Mozart
Anatole France
orgona
zenész
kultúrpolitika
feminizmus
homoszexualitás
meleg férfi
LMBTQI

Tag Cloud