Németországban kereszténydemokrata politikusok kezdeményezik a meleg párok további egyenjogúsítását

Németországban 13 kereszténydemokrata parlamenti képviselő "fellázadt", és azt követeli, hogy a jobbközép többségű parlament önszántából hajtsa végre a bejegyzett azonos nemű élettársak további egyenjogúsítását, nem várva meg, hogy az alkotmánybíróság kötelezze a törvényhozást "erre az egyébként logikus" lépésre. A tizenhármak kezdeményezését támogatja Kristina Schröder ugyancsak kereszténydemokrata (CDU) családügyi miniszter is, aki szerint "a meleg és leszbikus életközösségben élő emberek tartósan felelősséget vállalnak egymásért és ezzel konzervatív értékeket valósítanak meg". Az alkotmánybíróság szerdán újabb hátrányos megkülönböztetést nyilvánított semmissé visszamenőleges hatállyal.

A 13 CDU-képviselő hétfőn nyilatkozatban nevezte elfogadhatatlannak, hogy újra és újra, és előre látható módon a Szövetségi Alkotmánybíróság kénytelen előírni a politikának a meglévő egyenlőtlenségek felszámolását. A rebellis képviselők szerint a kereszténydemokrata-keresztényszociális (CDU-CSU) frakciószövetségnek végre saját politikai döntéseként kell végrehajtania az egyenjogúsítást az adózás területén, ami a családi (házastársi) adózásnak a bejegyzett élettársakra (meleg párokra) való kiterjesztését jelenti. A képviselők a nyári szünet után akarják a frakciószövetség elé terjeszteni kezdeményezésüket.

A kisebbik - konzervatívabb - keresztény párt, a bajorországi Keresztényszociális Unió (CSU) egyelőre hallani sem akar a meleg párok további egyenjogúsításáról, de a tervet támogatják az ellenzéki pártok is, így elképzelhető, hogy a CSU elszigetelődik kirekesztő álláspontjával.

A német alkotmánybíróság szerdán újabb hátrányos megkülönböztetést nyilvánított semmissé visszamenőleges hatállyal: kötelezte az államot, hogy 2001-ig visszamenőleg térítse vissza a bejegyzett élettásaktól beszedett ingatlanszerzési illetéket, amely alól csak 2010-ben mentesítették a meleg párokat, e téren is egyenjogúsítva őket a házastársakkal.

Hatter.hu

Advertisement

Contact

© 2011-2015 Háttér Society

H-1132 Budapest, Csanády u. 4/B., Hungary
Phone: +36 1 238 0046, +36 1 329 2670
Fax: +36 1 799 8418
Email: hatter@hatter.hu

Privacy policy